Biográf

A nevem: Lázár Csaba… Történt egyszer, hogy általános-iskolás koromban – hogy-hogynem – elkezdtem mindenféle könyveket (többek között fotós könyveket) gyűjteni, amiknek hatására úgy gondoltam, kiválóan fotózom. Merthogy elolvastam valamennyit… És én akkor tudtam a frankót az expozícióról, meg a rekeszről, a kompozícióról, a fehéregyensúlyról… Meg úgy mindenről… Persze csak elméletben gondolhattam így, mert fényképezőgépem nem volt… Bár nagyon szerettem volna…

És… hm… nem is lett… Fényképezőgépem… Sokáig…

Majd azután gyakorlatban – már középiskolás koromban – sikerült a fentebbi elméletet cáfolni, amikor is hozzájutottam bizonyos kölcsöngépekhez és rájöttem, hogy biz’ mégsem fotózom olyan nagyon kiválóan. Sőt, bizonyos jelekből (cudar fotók) arra következtettem, hogy egészen csapnivalóan művelem ezt a tevékenységet.
De nem csüggedtem, és egy kedves tanárom patronáló hatására – aki fotószakkört is vezetett akkoriban, jónak láttam bészerezni egy saját fényképezőgépet (Praktica PLC3 formájában), mivel a „kölcsöngép” státusz eléggé behatárolta a lehetőségeimet… És abban a szerencsés helyzetben voltam – szintén „Tanárúrnak” köszönhetően -, hogy magam hívhattam elő a negatívokat és csinálhattam a papírnagyításokat ezen negatívokról. Korlátlan mennyiségben… És én csináltam is… Korlátlan mennyiségben.

Azután sok idő eltelt… Nagyon sok… Ekkor már a főiskola is csak múló emlék volt, s az első digitális kamerám egy apró Kodak lett, 1 Mpixellel és kétszeres optikai zoommal… Hm… 1 megapixellel! És kétszeres zoommal!…

Manapság többféle fényképezésre alkalmas eszközzel próbálkozom. Legyen az déeseler, milc, kompakt, bridzs, gópró… Sőt palacsintasütő, pingpongütő, stb… Mind jöhet… De próbálkozom ám mobillal is… Mert miért ne? És ugyan nem a kedvenc instrumentem, de erőltetem…

És ha nem a kedvencem, akkor ezzel meg miért? Hát, ja… Mert melyik is a legtutibb kamera? Chase Jarvis írta ezt körül valahol, valamikor, igen frappánsan: „amelyik éppen velünk van„…

Az!