Pársorosok

Ez egy szimpla vasárnap délután 6 óra. A metróban… Télen, rohadt hidegben… És a kékben… Kék metróban. Vagyis a 3-masban, ha úgy tetszik…

Gyermekem rajztanárnál múlatja az időt igen hasznosan. Én meg a világban próbálok helyet keresni. Mert hideg van…

És ez rímel is…

És mert rímel, felhágok hát a metróra… Érdekes közeg, mert senki nem mutat hajlandóságot ezidőtájt a metrón való utazásra… Csak én. Meg ez a néni… De ő legalább produkál… Én meg fotózok hát…

Hohó!… Ez egy olajfolt… Hm… Szép, nem? Kedvelem, mert szép a kiállása… A Margitszigeten találtam a minap a Japánkert dísztavában… Egy olajfoltot… Szép szivárványos fények játszanak a felületén, meg mindenféle absztrakt formákat vesz fel és egy művészi ambíciókkal megáldott lélek még azt is gondolhatná, hogy minden rendben van ebben a kurva világban…

Igen! Minden is fasza!… Már csak azt kellene megtalálni, aki a retkes sütőzsiradékját, vagy egyéb hasonlóan nemes csemegéjét (motorolaját, kenőmargarinját, stb.) bécsorgatta a tóba… Vagy a zsírszalonnáját…

És jól meg kellene dicsérni…

Ezt a párt már messziről kiszúrtam, ahogy közeledtek felém. Távolról is látszott, ahogy egymásba karolnak és ahogy mindkettő meglehetősen lehajtott fővel közeledik. Na – gondoltam – ezeknél nagy lehet a baj, hogy ilyen egyetértésben szomorkodnak…

Azután hamarosan fény derült a „bú” okára, mert amint a közelembe értek, észrevehettem, hogy mindkettőnek valóban alapos oka akadt a lehajtott főre… Nos, ez az ok nem volt más, mint egy-egy… hm… mobiltelefon… Azt nézték bőszen, miközben bandukoltak egymásba karolva, egymás mellett a legnagyobb egyetértésben…

És a legnagyobb „szomorúságban”.

Itt egy tőkés réce (Anas platyrhynchos) uszodai produkciójának voltam egyszer lelkes szemlélője. Tényleg, mintha miattam törte volna magát, hogy bévesse a leglátványosabb attrakciókat…

Persze, ez nyilván nem miattam volt… Csak egy szimpla szerda reggel volt az ő (és mindenki más) életében.

És megkockáztatom, hogy ő még azt sem tudta, hogy szerda van… Vagy reggel… Vagy, hogy… van!

Ez egy olyan növény (Kicsiny gombvirág – Galinsoga parviflora), amit még 2022 novemberében fedeztem fel egy bérház bejárata előtt, amikor is edzésre ballagtam… Többször elmentem arra, többször is lefotóztam és mindannyiszor rácsodálkoztam, hogy mekkora elszántság juthatott néki, hogy ilyen sanyarú körülmények között is… hm… megél…

Nos, decemberben például így nézett ki. Hm… Éjszaka fagyott már, a növényke meg vígan virágzott. Decemberben! Több héten keresztül látogattam, és szemmel láthatóan jól el volt a néki jutott mikrokörülményekkel…

Ez rövid történet lesz…

Meg sem közelíti a Csendes Don terjedelmét, viszont annál velősebb. Lesz… Mert ugye meg nem mondanád, hogy ezen a képen ugyan mi a szösz az érdekes. Hát megmondom én… Kérlek szépen konkrétan: ez egy ablakban látszó ablakban látszó ablak. Egerben…

És nem más

Ez rövid pársoros lesz.

Mindösszesen 1… Soros… De a kvintesszencia azé’ benne van…

Nézzed csak meg jobban ezt a képet! Hát nem a kánaán?… Könyvek!!!… És… ó… – urambocsá’ – sör(ök)!

Ő itt Artúr!… Nincs köze Shakespeare-hez… És Cseh Tamáshoz sem… De azért ő Artúr… Egy kutya!…

Kicsi, de hatékony házőrző, ki van próbálva… Ezt csak úgy mondom: ha jössz hozzánk, készítsd magad egy komoly atrocitásra… Egy kicsi(nek mondott) kutyával… Ám – mellesleg – nagyon jóravaló, és senkinek szót nem fogadó ebről beszélünk… Mert ő ilyen… Artúr…

Itt Budapesten közlekedtem épp’ egy borzasztó esős hideg estén, amikor is nagyon rossz idő volt. Még az eső is esett. De ezt már mondtam.

Ám legalább a szél fújt… De egy gyöngyszem azért leesett nekem is. Ez!

Tornacsukák a buszon.

Ez egy tökföld Budapesttől nem messze, valahol délen… Nehezen találtam olyan kivágást, ahol a tök már nem múltidő… Mert egy picit túlhaladott…, mondhatni: rothadt állapotban leledzett szerencsétlen pára…

Jóval szezon után voltunk, úgyhogy nem csoda. Azért a kép jó lett.

Esőben mentem ki fotózni. Nincs időjárásálló kamerám, csak néhány kezem, amikkel el tudom fedni alkalmasint a kamera objektívjét. És hát fotografáltam.

Elfedtem, meg aztán kicsit megint fotografáltam… De egy esőcsepp pont ráesett az objektívre.

Művészkedni akart.

Na, ez aztán nem fotósopp… Ez egyszerűen csak egy rossz kép. Meg a való élet volt akkor, amikor.

Hm… Szilveszter éjszaka ballagtunk haza családommal valahonnan Budapestre… És bár volt aki a családban már nem volt szomjas, de azért észrevette a történést – hogynemondjam: „staffázst” – maga körül… És azután lefotózta…

És uramfia!… Mit hoz a véletlen?… Egy karácsonyfa-füzérekkel kivilágított traktort… És egy pársoros történetet.

Ez egy olyan fotó, amit olyan… hm… húsz évvel ezelőtt készítettem. Fuji Finepix S5600 volt az elkövető, meg persze egy kicsit én. Mint ahogy ott volt egy darab jég is, meg feleségem keze.

De volt még ott Szentendre, egy kis darab Duna, meg egy hideg tél is… Mert hideg volt akkor télen. Télen? Hideg?… Ilyet!?… Milyen érdekes? Cirka húsz évvel ezelőtt…

Hm… Ez a Szabadság-szobor…

Egy féregjárta levélen keresztül… Nincs mondanivaló, vagy rohadt nagy megfejtés… Pusztán a szép(ség). Ha ez szép… ség.

Nos, az én olvasatomban ez szép… És ez egy pársoros…

Egerek?!… Hol? Egy lakótelepi lakásban nincsenek egerek!…Nos… Nyugodjon meg mindenki: vannak! Pontosabban lehetnek.

Nálunk egy szép téli napon, egyik éjszaka némi fura kaparászó zajra lettünk figyelmesek, csak úgy a semmiből… Sejtettük miről lehet szó, annál is inkább, mivel más nyomok is feltűntek itt-ott.

Kitettünk hát egy-két egérfogót, ami annak rendje és módja szerint el is fogta ezt a kis mihasznát… Leányommal lementünk hát a (nemtúl)közeli erdőségekbe és szabadon eresztettük… Gondolván, hogy ott milyen jó lesz neki. Az egérnek… És vélhetően lett is. Jó. Neki. De nekünk?… Nos, mi azt hittük, minden mi volt, volt, és le is zárhatjuk a történetet… Ám azóta még két hasonló jóképű tettestársat sikerült bégyűjtenünk… És remélhetőleg immáron mindegyiket sikerült kiebrudalni és újabb aspiránsok már nem jelennek meg minket boldogítani!

Természetesen mindhárom elfogott tettestárs azóta a (nemtúl)közeli erdőségekben múlatja a mindennapokat. És vélhetően jól érzik magukat.

Ez olyan kép, hogy ilyet én nem szoktam csinálni… Én tiltott helyeken nem fotózom…

Itt viszont az történt, hogy felmentem egy vasúti felüljáróra, áthaladtam annak másik oldalára, ahol is egy tábla fogadott, hogy ide biz’ tilos feljönni. Nos, én az egyik oldalon jöttem fel, ahol még nem volt tilos. Vagy legalábbis nem írták.

Egy pársoros azért csak lett belőle. Meg egy jó kép…

Ez egy nehezen elkapott, mégis rossz fotó. Szerettem volna történetet belőle, de csak egy telefon volt nálam akkor. És kellett bandukolnom is igen sokat, hogy ilyen szögből meglegyen… Bocsánat!

Egyik budapesti plázánkban sikerült eme két pernahajdert lefotózni, amikor is ők meglehetős elégedettséggel üldögéltek egy babakocsiban, miközben gazdájuk vásárolt a pláza egyik illusztris, vásárlásra alkalmas szekciójában… Mondhatnám szürreálisnak is, de inkább volt kedves a performansz.

Két papillon adta elő…

Itt nagyon hideg volt aznap. Fagypont alatt. Télen… Kicsit hihetetlen, de ez volt 2023 februárjában. Fagypont alatt…

És egy műanyag ablakon keresztül bétekintést nyerhettünk az épülő vágóhídi lakópark munkálataiba

Szép volt!… A hideg és a jégvirág. És a munkálatok.

Ez egy macskaláb. Macskakiállítás, meg Lurdy ház…

Ő meg így. Vagyis a lába… Ami ott volt így… Meg ott voltak a tenyésztők is, akik nagyon jófejek voltak, mert megengedték, hogy béballagjak a színfalak mögé eme fotót elkészítendő. Köszönet nékik!

Nos, itt adva vagyon egy vidám kiskölök, aki az apukájával együtt ballag a szebb jövő felé… Meg az ovi felé. És nem hiszed el: vidámak voltak! Pedig tél volt, hideg volt… Rohadtul… Ismerek olyat akinek fotózni sem volt kedve aznap, de ők valahogy mégis elviccelődtek, és… – urambocsá‘ – vidámak voltak…

Kiskölök és apuka. Meg a vidámság!