No!…
Mostan kritika jön…
Ezzel a fotósvilággal kapcsolatban… Meg úgy egy álszent (való)világgal kapcsolatban…
(És nem éppen pársorosan… Bocsánat!)
Ezt a képet szeretem… Egy tök jófej – és ennek ellenére magasrangú (tán őrnagy?) – rendőrtisztbácsi fotózkodik egy (hasonlóan) jófej olasz kisfiúval, a Sevilla-Roma meccs előtt. Itt, Budapesten.
Ezt a fotós kihívást Cartier-Bresson úgy abszolválta volna, hogy odament volna (kb.) kettő méterre a fotóalanyokhoz és Leicáját mintegy ötször (tízszer?) elsütötte volna a legjobb kompozíciót megtalálandó. És nem lincselték volna meg…
Hm… Ezzel szemben mi van ma?
…
Mi?…
Hogy mi?… Baszod…
Hm…
Mondom is: írásbeli beleegyezés kell minden szereplőtől – kiskorú esetén a szülőktől – hogy szerepelhessen valaki a képen…
Vagy ki kell takarni az arcot, hogy felismerhetetlen legyen!…
Vagy vágni kell a fotót, hogy a rajta szereplő felismerhetetlen legyen!…
Vagy el kell mosni az arcát, hogy felismerhetetlen legyen!…
Vagy!… Vagy?… Vagy ne fotózz emberalakot, b@z’meg!…
Mert manapság védekezni kell!
És védeni kell!
Mi?!… Védekezni? Védeni?…
Mitől?… Kit?
Nos… Kapaszkodj: mindenkit. Mindentől!
Mert ma már lett nékünk, mi eddig nem volt. Is. Például: GDPR. Is!… Faszom! Is!
Kellett, hát lett.
Határozott (fszm) hurrá ezért…
(OFF…
Bocsánat!… Mostan mellékvágány jön...
Mert erről a „fotózás” dologról jut eszembe a következő:
Vagyis mi nékünk volt, van, vagy lett. Nékünk. Avagy lészen… Ímígyen, mostanában…
Mert:
Lett nékünk mostanság ugye ez a GDPR… Kellett, hát lett…
Meg azután van már ez a PC is.
Ésazután az LMBTQ is itt van már nékünk. Ugyebár?
És …hm… persze, szerencsére – halleluja! – ma már MeToo is van…! Mint ahogy egyenjogúság is! Meg píszí, meg… Fszm!
No.
Meg hát… Meg hát: csupa ilyesmi….
No!
És tudom, ez csak a jéghegy csúcsa… Ez a GDPR, meg az LMBTQ… Hm…
És azt is tudom, ez nem a legégetőbb probléma, vagy lingvisztikai trúváj, a mai magyar valóságban, mert annyi – hasonlóan fontos(?) – három és négy és ötbetűs, szép és új, de legfőképpen modern, magyar szavaink lettek mostanában, hogy csuda… Baszki! Amik csak úgy lettek… Mert kellettek(? ) Mint a „vármegyék” a szimpla „megyék” helyett. És mint ahogy ma már „közösségileg” közlekedünk, és nem „tömeg”.
És szomorúan mondom: ma már nem a matematika a meghatározó tudomány itt ebben a mai magyar retekben, hanem: a MARKETING!… Mert ez – a marketing – egy tudomány lett. Mint ahogy a PR, a HR, meg a… faszom is… Ja… az épp nem.
No. Kellett ez?
Kellett, persze! Kurvára kellett… Faszom!
De ezek úgy lettek… Nakünk. Csak hogy jobb legyen. Nekünk…
Ugye!…
Lett?… Lett… Persze…
Lófaszt!
ON…)
…
És hogy mitől kell védeni, meg védekezni? Nos: mindentől!… Példának okán a fotózástól…
Én valaha úgy tanultam: egy fotón kell(ene), hogy szabadjon látszódni arcoknak, érzelmeknek, gesztusoknak… Vagyis embereknek! Egy jó fotón… De rosszon is.
De nem! Ma ezt nem szabad… Ma már nem születhetnek kordokumentumok, a jelenkort ábrázoló fotográfiák, korrajzok, pillanatfelvételek a mindennapokról; vagyis rólunk… Meg úgy egyáltalán semmiről, ami a ma… Vagyis ami a ma volt nekünk, akkor(!)… Ma már nem születhetnek szép, csúnya, kedves (kedvetlen), őszinte, konstruktív (destruktív), de mégis, és főleg zsigerbőljövő sztrítfotók, pillanatfelvételek. Viszont van GDPR, meg vannak emberi jogok, meg integritás, meg méltóság és persze egyenjogúság… Meg aztán vannak mondvacsinált szabálynak tűnő álszabályok, amik mögött nagyobb a felhajtás, mint a jelentőség…
Hm… No… De vissza a fotózáshoz és a képünkhöz, amit jelentősen croppolnom kellett, hogy ne sértsem a GDPR alapelveit… Amit akkor – szemmelláthatóan – sem a kissrác anyukája, sem a rendőrtiszt nem kifogásolt. Pedig lát(hat)ták, micsoda képeket csinálok ott. Saját szakállamra…
És mivel látták ők, hát látták mások is… Pl. más rendőrök.
Nos, jelzem: ezek a mások szóltak… Történt, hogy egy (különben végtelenül udvarias és kultúrmódon fellépő – és ezt őszintén mondom) – rendőrbácsi eltanácsolt onnan engem… Hová? Vélhetően a f’szba… Nem mondta ki, de érezni lehetett; mondván: nem kell itten fotografálni őket. Húzzak hát el!…
És én húztam. El… Ha nem kell, nem kell… Nem sértődtem meg… Nem! Hanem – ahogy én látom – lassan elérjük ám, hogy a kutyáinknak is emberi jogaik lesznek, és fotósként ki kell takarni őket, hogy ne sértsük az önérzetüket. És persze rögtön ezután a macskák is hasonló jogok birtokosai lesznek…
Mert GDPR: rulez!…
Hanem… hm… Gondolkodni elfelejtünk baszod?…
Rendben van, hogy alkotjuk itt sorra a gyönyörű mozaikszavainkat, átnevezünk dolgokat, amiket eddig minden averzió nélkül használtunk… És persze olyan mozaikszavak bűvöletében brillírozunk, amik nincsenek is… De közben gondolkodjunk is már csöppet, könyörgöm!… Emlékezzünk, mi kik vagyunk? Hogy hol tartunk? És merre?… Hol tartunk, mit csinálunk, miként evickélünk ebben a nagy és globális és internacionális katyvaszban és létben, amit szimplán nevezzünk csak mindennapoknak. A mi mindennapjainknak… Ami így kijutott nekünk mostanra. Így mindennapokként… Akartuk? Nem biztos… De kijutott… Egyszerű, mindennapi emberekként… No, és persze fotósként….
Hm… No? Gondolkodtunk hát?
Igen. Persze. Marhára!… Gondolom.
Mert minek?… Faszom!
…
Azért… Hm… Csak jöjjön egyfajta konklúzió, ha már elégedetlent játszunk itten… Nemde?
Hát jöjjön!
Ma tehát védve vagyunk olyan kártékony(nak mondott) dolgoktól, amiktől nem is kell(ene), hogy védve legyünk… Védekezünk olyan dolgok ellen, amiktől nem is kell(ene) védekeznünk… De amikor olyan szabályok mentén kell egyensúlyoznunk, amiket nem is látunk indokoltnak… Mert mondjuk nem jók ezek a szabályok… Például… Mert lehet ilyen, nem?… No, akkor adódik ám egy-két kérdés…
Annak, ki gondolkodik mindenképp. De ki nem, annak is. (Vagy ha neki nem, hát neki nem… Kurvára mindegy… Mert a végeredmény ígyis-úgyis: ugyanaz…)
…
Nos, eme jelzett kérdések közül az egyik költői és csöppet teátrális… Is. De legalább kíváncsi és őszinte: Cartier-Bresson és André Kertész vajon letenné-e a lantot (és rögtön utána a fényképezőgépet), ha ilyen közegben kellene lantolnia. Vagy fotóznia… Vagy Klösz György és Capa letenné-e?
És persze minden ős-street-fotográfus.
Le… Gyanítom, le…
Még Ansel Adams is letenné. Pusztán szolidaritásból… Szerintem… De persze az is lehet, hogy ő nem tenné le. (Ő szeretett kísérletezni…)
No!
Ennyi! Ennyi volt hát a kritika… Régi vagyok, de ki érti, érti… Bocsánat! A következő pársoros bizton derűsebb lesz, és tényleg pársoros… (Hanem a kép – és főleg a fotóalanyok, szerethetők. Úgy gondolom…)