Itt a történet az, hogy Ő itt az én gyermekem. Márhogy a jelmez alatt… De fölötte is. És ez a tény minden más történetnél fontosabb… Az ő engedélyével közlöm ezt a képet, amin kiviláglik, hogy bizonyos jelmeztervező ambíciókkal áldott gyermekről beszélünk.

Kettő hónapig tervezte, szabta, hegesztette ezt a mesterművet, ami végül is egy nyúl képében manifesztálódott. És szuper lett… Mellékesen megsúgom: fest és rajzol is a leány. Szóval művész… Egy kicsit úgy, mint én. Vagy inkább sokkal jobban úgy, mint én. Mert ő tehetséges… Ugyan én se vagyok kutya, de én nem tudok lefesteni egy… mittudomén… egy tarkabarka angol-bulldog kölyökkutyát a lemenő nap sárga fényében valahol a Balaton partján. Ősszel. Vagy tavasszal… Se. Ő igen. Én maximum egy fürdőszoba ajtóra lennék képes, ha festésről beszélünk..

Bár mondjuk azt lehet, hogy szépen megcsinálnám. Talán… Fehérrel… De azér’… hm… lehet, hogy foltos lenne.