Pársorosok
04 – Fényvillamos
A Fényvillamos! 2023-ban…
Mennyit küszködtem, hogy elkapjam, pedig volt menetrendje. Mégis küszködtem. Első alkalommal a Fővám téren próbálkoztam, azután a Kálvin téren… Azután valahol a Múzeum körúton egyszer csak ez lett belőle. Egy csík… Ami azért szép. Ha rámondjuk.
03 – Punkmami
Történt eccer, hogy ballagott előttem egy néni, meg (vélhetően) az unokája és nem tudtam őket kikerülni bizonyos forgalmi akadályok miatt, így kénytelen voltam mögöttük ballagni én is néhány tíz méteren…
Beszélgettek, hm… és leszögezem nem akartam hallgatózni, de mégis megtörtént és amit hallottam az megéri eme pársoros bejegyzést…
Nos, mikor bekapcsolódtam, a kislány pont azt taglalta nagymamájának, hogy, idézem: „…igen ő Bowie, róla hallottam már. De az előző zenekar, amit előtte említettél, az is punkrock volt?…„. Hm… Egyetlen mondatot füleltem ki beszélgetésükből, de egy világot adott vissza nekem. Egy régvolt világot… És talán nem haragszanak ők sem, hogy ezt leközlöm, de olyan kedves szituáció volt… Mert itt kezdtem feleszmélni, hogy én is abba a generációba tartozom, mint a nagymama, ahol a Clash, meg a Pistols, meg a Toy Dolls rúgták a labdát a zene Népstadionjában.
Élmény volt; pedig csak egy budapesti forgalmi akadályokkal telített turistákkal, hajléktalanokkal, gazdagokkal, szegényekkel, semmirekellőkkel és léhűtőkkel teljes telezsúfolt belvárosi rohadt utca volt gyönyörű dögmelegben, valahol a kibaszott Budapesten, ahol meleg volt aznap (de ezt már mondtam), és kurvára és sehol ennyire nem volt meleg, ja de: mindenhol, aminek ellenére ez a fiatal, tizenvalahány éves kislány, és egy hasonlóan fiatal hatvanegykétéves nagymama (re)produkálta a múltat és ez bejött nékik.
A produkció… Köszönet ezért nekik!
02 – Ujjgyakorlat
Hm… Rohadt rossz idő volt! Akkor. Eső esett, vagy valami. Meg hideg volt! Az egészet itt is csak a viharos szél enyhítette…, de nem túl nagy hatásfokkal…
Mindenesetre ezen a képen egy kisfiú közlekedett anyukájával. Az estében. Meg az esőben és szélben… Én meg egy remek ujjgyakorlatot tartottam, hogyan kell életlen és zajos fotót csinálni…
Szerintem sikerült!
01 – Szemét
Ez egy olyan fotó, amire úgy – uszkve – fél évet készültem.
Mert hónapokon keresztül haladtam arrafele munkába menet, de minden alkalommal csak halogattam, hogy leszálljak a villamosról és lefotózzam a valót. Ami nem is lett volna más, mint a: szemét… Pedig ő csak tette a dolgát: csak gyűlt és gyűlt…
Töméntelen mennyiségben…
Milyen szép!… Gondoltam mindig…
Azután egyszercsak rémülten konstatáltam, hogy valami túlvezérelt döntéshozó észrevette a fotótémámat (értsd: szemetet) és… hm… összeszed(et)te. (Nyilván másokkal…)
Azután – uszkve – fél évet kellett várnom megint, hogy a dolgok megint rendbejöjjenek… Melyek rendbe is jöttek annak rendje és módja szerint…
És fél év után egy korareggeli utamon újra megtaláltam hát a „témát”… A szemetet… Ami itt van! Újra!
Ha ma arra mégy, vélhetően te is láthatod ezt. Vagy ha nem is ezt, de egy 2.0-s, vagy egy 3.0-s verzióját…
A… hm… szemét világ működik!